Ha megnézi a rögtön a bejárat mellett, balra lévő fakszimile kiadást, láthatja, hogy Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart rendkívül korán – ötéves korában– szerezte első művét. A zeneszerző utolsó keresztnevét egyébként először a Gottlieb, majd az Amadeus váltotta fel. Maga Mozart azonban soha nem használta a név latin változatát, 1780-tól Wolfgang Amadé néven mutatkozott be.

Gyermekkora utazásokkal telt: csodagyerekként nővérével, Nannerllel az összes fontosabb városban fellépett, és mindenhol ünnepelt előadó volt. Fiatal férfiként azonban nem volt könnyű dolga. Egész életében arra törekedett, hogy állandó munkát kapjon az udvarnál. Végül a salzburgi érsek alkalmazta, de hamar összekülönbözött Colloredo érsekkel, és Arco gróf egy elhíresült fenékberúgással durván kipenderítette. Halála előtt négy évvel, II. József császár uralkodása idején kapott még egy esélyt, de „csak” a bécsi udvar báljainak kamarazenészeként. Mozart csupán 36 évet élt, 30 éves munkássága során azonban szinte áttekinthetetlen mennyiségű művet szerzett. Ezen kívül – gyakran nehéz körülmények között – folytatta utazásait, dirigált, betanította operáit, tanított és zeneszerzői megbízásokat vállalt. Amilyen könnyűnek és harmonikusnak tűnik számunkra Mozart zenéje, olyan nehéz volt az élete.

A jobb sarokban lévő képernyőn látható, hogy Mozart a munkája során mindig a hegedűszólam dallamát jegyezte le először, és csak később írta le hozzá a zongorakíséretet. A dallamok legtöbbször már készen voltak a fejében, csupán le kellett jegyeznie az eredményt: kottái gyakorlatilag nem tartalmaznak javításokat.

Mozart leghíresebb operája A varázsfuvola – Öntől balra láthatja az ősbemutató (1791) műsorfüzetét, valamint két ária fakszimile kiadását, illetve a napkirály, Sarastro, és ellenfele, az éj királynőjének marionettjét. Ezen kívül az oszlopon látható még a Schinkel által 1816-ban készített híres díszletkép, mellette pedig az Állami Operaház 2000. június 1-jei új rendezésének modellje. Három évszázad tárgyai szemléltetik, hogy mekkora hatással is van az aktuális életérzés és a korszellem a művészetre. A varázsfuvolával kapcsolatban feltétlenül meg kell említenünk a szabadkőműveseket, ugyanis nemcsak Mozart, hanem az opera szövegét szerző Emanuel Schikaneder is szabadkőműves páholytag volt. Az egész operát a szabadkőművesség szelleme hatja át, akárcsak zárókórus szavait: „A hit szava zendül a győzelmi szón; a szépet, a bölcset már várja a trón” (fordította: Harsányi Zsolt), ami hűen tükrözi a szabadkőművesség legmagasztosabb eszményét.

Köztudott, hogy Mozart nem különösebben kedvelte a fúvós hangszereket, ha pedig mégis komponált ezekre a hangszerekre, azok leginkább alkalmi vagy megrendelésre születő darabok voltak.
Mozart C-dúr (K. 314) oboaversenyét valószínűleg 1777-ben Giuseppe Ferlendis (1755–1810) olasz zeneszerző-oboistának szerezte.
1778-ban Ferdinand Dejean (1731-1797) holland orvos és amatőr fuvolista megbízást adott Mozartnak néhány fuvolára írt darabra. Mozart Dejean számára írta többek között G-dúr fuvolaversenyét (K. 313), D-dúr fuvolaversenyét (K. 314), ez utóbbi esetben oboaversenyét transzponálta fuvolára. Az oboaverseny kottáját több mint 100 évig elveszettnek hitték, és csak Mozart levelezéséből tudtak e mű létezéséről. Csak 1920-ban találta meg az osztrák zenetudós, karmester és zeneszerző, Bernhard Paumgartner (1887–1971) az oboaverseny kottáját a salzburgi Mozarteumban, amely alapján bizonyosságot nyert, hogy a d-dúr fuvolaverseny valójában a mű oboára adaptált átirata. 

Napjainkban Mozart oboaversenyei, valamint fuvolaversenyei a fúvósok legnépszerűbb és leggyakrabban játszott darabjai közé tartoznak.

Mozart a szabadkőműves-páholyon keresztül is kapott megbízásokat, ezenkívül független hangversenyszervezőként is tevékenykedett, magánórákat adott, és élete utolsó éveiben fix keresete is volt II. József császár udvari kamarazenészeként. Mozart mindenképpen jelentős összegeket keresett, azonban – feleségéhez, Constanzéhez hasonlóan – nem tudott bánni a pénzzel, és azonnal elköltötte azt. Sőt, olyan pazarló életmódot folytatott, hogy halála után Constanzének nem kellett örökösödési adót fizetnie, ahogyan az a családi portrétól jobbra látható hagyatéki leírásból látható.

A portré egyébként a Mozart családról készült egyetlen hiteles festmény. A képet Johann Nepomuk della Croce festette 1781-ben. Egyedül az édesanya, Anna Maria nincs a zongoránál, mivel ő már 1778-ban, fia egyik turnéján tüdőgyulladásban elhunyt Párizsban. A zongoránál Wolfgang mellett a nővére, Nannerl ül, aki öccséhez hasonlóan kimondottan tehetségesen zongorázott. Kezdetben mindkét gyerek taníttatását támogatták, idővel azonban Nannerl oktatását Wolfgang javára elhanyagolták.