Földszint | Bejárat

A kiállítás helyszíne Habsburg-Tescheni Károly osztrák főherceg (1771–1847) egykori palotája, melybe 1805-ben költözött be.

A klasszicista stílusú fali és mennyezeti stukkókkal ékesített lépcsőházban az 1. emeletre felsétálva Ön három kék színű hangpanel mellett halad el.

A lépcsőfokok zongorabillentyűkből állnak. Játsszon, zenéljen, és próbáljon ki újabb és újabb hangkombinációkat.

1. emelet: Bécsi Filharmonikusok

Ön a Bécsi Filharmonikusokról szóló kiállítás felé halad.

Ön megérkezett a Bécsi Filharmonikusok kiállítására. Balra a valcer-kockajáték, jobbra, a fekete ajtók mögött pedig vetítőtermünk található, ahol megnézheti a zenekar aktuális újévi koncertjén és nyáresti koncertjén készült felvételeket.

Dobjon, és alkossa meg a saját bécsi keringőjét! Vegye a kezébe az egyik virtuális dobókockát.

Ismerje meg a híres zenekar megalapításának részleteit, és tekintse meg a reneszánsz kandallót, a gerendás mennyezetet, valamint a faragott fa falburkolatot.

Ez a négy vitrin szemlélteti a híres karmesterek és zeneszerzők Bécsi Filharmonikusokhoz fűződő művészi kapcsolatát.

A Bécsi Filharmonikusok első bálját 1924. március 4-én, csupán nyolchetes előkészületet követően tartották meg. A táncest mind pénzügyi, mind társadalmi szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Minden egész órában kiváló kép- és hangminőségben vetítjük le az aktuális újévi koncerten készült felvételt. Az idei, 83. újévi koncert karmestere Daniel Barenboim volt. Minden egész óra előtt 15 perccel kezdődik a 2021-es nyáresti koncert vetítése, melyet Daniel Harding vezényel.    

2. emelet: Sonotopia

A második emelet a hangok titokzatos világába vezeti be Önt. A szokatlan tapasztalatok és hangzásbeli élmények elvezetik Önt az érzékelés határmezsgyéjére, és újfajta hallástudatosságot teremtenek.

A hangok és zajok szüntelenül végigkísérik az életünket. A termen végighaladva füleljen alaposan, és ismerje meg, hogy miből állnak az egyes hangok.

Hangon általában olyan mechanikai rezgést értünk, amely rugalmas közegben (pl. levegőben) létezik. Ezek a rezgések hanghullámok formájában terjednek tovább.

A német fizikus, August Kundt (1839-1894) már 1866-ban láthatóvá tudta tenni a hanghullámokat.

A hat interaktív érintőképernyős állomáson Ön is kísérletezhet. Tegye fel a fejhallgatót, és ujjával érintse meg a képernyőt.

Külső fül - Középfül - Belső fül - Ingerülettovábbítás az agyhoz

A hangok intenzitásának fizikai mérése a hangnyomásszint. Mértékegysége a decibel (dB).

A hangszertárban négy óriási hangszeren szemléltetjük a hangképzés elveit.

Nincs szükség a bécsi Schönbrunni Állatkert engedélyére ahhoz, hogy állatkerti karmesterek lehessünk. Minden kíváncsi felfedező részese lehet a mesének!

Egy páratlan hanguniverzum terül el Ön fölött, és tölti be az egész teret. Az itt mozgó lények és alakzatok neve CLONG.

Foglaljon helyet az egyik laboratóriumi asztalnál. Itt készül a szomszédos SONOTOPIA UNIVERSE terét betöltő összes CLONG.

3. emelet: "A nagy mesterek"

A harmadik emeleti „nagy mesterek” felé haladva vessen egy pillantást felfelé. Tudja, mi lóg a mennyezetről?

Úgy tűnik, mintha a zeneszerzők, Haydn, Mozart és Beethoven lebegnének a teremben: Önnek titokzatos fogadtatásban lehet része a nagy mesterek világában. Felismeri a zeneszerzőket?

Ön a bécsi klasszika zeneszerzőinek emléket állító első teremben áll. Az itt bemutatott zeneszerző, Joseph Haydn (1732-1809) e zenei stílus úttörője.

Ön a bécsi klasszikusoknak emléket állító második teremben áll. Kövesse végig, hogyan cseperedett a csodagyereknek számító kis Wolfgang a zseni Mozarttá (1756-1791).

Ön most megérkezett a harmadik nagy zeneszerző, Ludwig van Beethoven (1770-1827), a bécsi klasszika utolsó nagy képviselőjének termébe.

Ez a terem Franz Schubert zeneszerzőt (1797-1828) mutatja be. Vele intünk búcsút a bécsi klasszikának, és elindulunk a romantika világába.

Következő állomásunk ifj. Johann Strauss (1825-1899) – a 19. századi bécsi szórakoztató zene királya.

Ön most Gustav Mahler (1860-1911), egy rendkívül termékeny művész világába lépett be: nemcsak sikeres karmester és a bécsi Hofoper vezetője, de zeneszerző is volt.

Ön most a „második bécsi iskola” kiállítási termében áll. Bécs ezzel a mozgalommal újra teljesen átrendezte, vagyis majdnem a feje tetejére állította a zene világát.

A következő állomás Rudolf Leitner-Gründberg installációja, az úgynevezett Exodus terem, ahol fejet hajthatunk egy pillanatra.

4. emelet: Virtuális karmester

Ön a 4. emeleten jár, ahol kiállításunk leglátványosabb eleme, a virtuális karmester várja Önt.

Összpontosítson erre az újszerű csendélményre, és figyelje meg, hogyan befolyásolja ez a csend a hétköznapi érzékelést.

Érezze magát jól üzletünkben! Akár saját magának keres szuvenírt, akár egy Önhöz közel álló személyt szeretne meglepni egy különleges ajándékkal, nálunk garantáltan „visszhangra találó” tárgyak közül válogathat.

Viszontlátásra - Visszacsatolás

Köszönjük, hogy ellátogatott múzeumunkba!